Oldalak

2010. október 28., csütörtök

2010. október 24., vasárnap

Keretbe foglalt keresztszemes rózsa











Barbi mintájával, Latinka anyagával és az én kézügyességemmel készűlt. Van egy apró szépséghibája, de nem árulom el mi az. :) Lehet így is lesz aki rájön.

2010. október 21., csütörtök

Üvegtányér sajátosan



Egy újabb üvegtányért dekoráltam szalvétával. Nekem tetszik. :) Úgy hogy lesz fojtatása!

2010. október 16., szombat

Egy szép nap ... :)

Ma nagyon jó napom volt. Még akkor is, ha kint borús volt az idő, idebenn a lányokkal jól elvontunk. Mióta oviba jár a nagyobbik, hiányzik és most hogy hétvége van annyira jó volt itthon vele meg a kicsivel.
Reggel, 7 előtt, hallom ahogy kiált a szobájából:
-Anyucii gyere öltöztess fel, olyan jót alukáltam, megyek oviba!
Ó a drágám majdnem sírt, hogy nem mehetett ma oviba. De elmúlt neki és aztán olyan szorgosan rajzolgatott meg segített anyucinak a takarításban meg a főzésben, hogy majd megettem. :)

Délután pedig másfajta öröm aranyozta be a napomat. Ajándékot hozott a postás. Latinkánál és Erikánál is nyertem játékot. Szinte lelkiismeret furdalásom is volt, hogy mostanában így rám mosolygott a szerencse. Valahogy majdcsak kibírom! :)
Olyan izgatott lettem azt sem tudtam melyik csomagot bontsam fel előbb. Találomra felnyitottam az egyiket és egy csomó színes gombolyag gurult szanaszét az ágyon. Aztán előbukkantak az anyagok, krém színű, világoskék és egy lehelet finom fehér, mind x szemesnek való etaminok. Itt már nem bírtam magammal annál is inkább, mivel már egy ideje mind kerestem a boltokban színes anyagot is, nem csak fehéret, de nem találtam. Volt még a csomagban, egy újabb kis gombolyag, a levélkéből kiderült, hogy ez saját festésű fonál. Amint megpillantottam a sárga és kék színekben pompázó kis gombolyagot, egyből a napsütötte tenger jutott az eszembe. És ami szerintem tipikus a fanatikusokra, már jártak az agy tekervényeim, már láttam magam előtt a dobozkámat aminek a tetején a világoskék anyag lesz kivarrva ezzel a cérnával. Már csak a mintát kell megtaláljam és már varrnám is. De vissza a csomagban megbújó ajándék özönhöz. Lapult még ott egy kis x szemes hóember is, amire a lányom nyomban lecsapott. És még nincs vége, hátra van az a darab amiért a játék folyt, egy gyönyörű rózsaszín ollótartó. Hát mit mondjak ... annyira meghatódtam, imádom ezeket az dolgokat, alig várom, hogy dolgozzak velük.

Köszönöm Latinka! :)


Nyugi, még mindíg nincs vége! Jön a második csomag! Szinte már a könnyeimmel küszködve, nyitottam ki és nézegettem, próbálgattam magamhoz az Erika táskáját. Szebb mint a képeken! Olyan nagyszerű táska, pont jó a mindennapi jövés menéshez és még farmer is. :) Lassan már pakolgatom is át a dolgaimat bele. Tutti ő lesz a kedvencem!

Köszönöm Erika! :)


Később mikor haza érkezett a férjem is, nagyban újságolta neki a lányom:

-Néézd apuci, mennyi sok ajándékot kapott anyuci a postás bácsitól! Látod?

2010. október 12., kedd

Házi áldás

Újra Házi áldást készítettem. Az elsőt már megmutattam a napokban, akkor fekete kerettel, most fehérbe öltöztettem, szerintem így szebb, mutatósabb. A másiknak barna keretet csináltam, szerintem ahhoz meg az a szín megyen. A kereteket, vettem, sima fa, natúr színben, üveggel meg hátlappal együtt. Úgy festem színezem őket ahogy nekem tetszik. Eddig feketét használtam inkább, de most kipróbáltam a fehéret is. Akrill festéket használtam, majd száradás után hobbi decoupage lakkal kentem át. A barnánál antikoló szert használtam, amit egyenesen a fára vittem fel, majd száradás után ezt is átkentem lakkal. Ez nagyon tetszik, olyan szépen kiadja a fa erezetét, szerintem nagyon jó, persze, hiszen az én munkám, nem is lehetek nem elfogult. :)









Igen, már tudom, nem két t a szeretet, ki fogom javítani! :))

2010. október 11., hétfő

Valami készűl

Valami, valakinek készül. :) Ajándék lesz. :) Zsuzsa ha erre jársz, csak fél szemmel nézegesd. :) Esetleg szólj ha nagyon nem tetszik, mondjuk azért még messze van a végleges formájától...


2010. október 9., szombat

Üvegfestés

Festegettem a napokban, üvegre, angyalkát, házi áldást. Nem pont úgy sikerültek ahogy azt én szerettem volna, de még csiszolódom. :)






Pályamunka 2

Ezt a kis tányért amit most készítettem, már nagyon rég meg akartam magamnak csinálni. Valahogy mindig elmaradt. De most itt volt rá a tökéletes alkalom.
Ha valaki egyedi díszítésű tányérra vágyik, amit saját maga is elkészíthet, hát most itt van rá a lehetőség. Szükségünk van egy üveg tányérra, lehet kerek vagy szögletes, nagyobb vagy kisebb, mindegy csak üveg legyen, egy szép szalvétára, ragasztó, ecset és fehér akrill festék. Mielőtt nekilátunk a szalvétát rétegeire szedjük, nekünk csak a legfelső színes rétegre van szükségünk. ( a többit használhatjuk megfázás estén :)). Felfordítsuk a tányért, rátesszük a szalvétát, nem baj ha lelógnak a végek, ecsettel óvatosan de határozott mozdulatokkal felvisszük a ragasztót, hadijuk megszáradni és ekkor levágjuk a felesleges szalvéta darabokat. Ha meleg forrás mellé tesszük akár fél óra alatt is megszárad, a lényeg hogy ne tapadjon a kezünkhöz. Ezután befessük a fehér akrill festékkel, majd hadijuk ezt is megszáradni. Száradás után az akrill vízálló lesz, tehát nyugodtan el tudjuk mosogatni a tányérunkat.


Az elkészítés technikája nagyon hasonló a Batorba álltak készített szalvétás képekre.

Ötlet: ha nagyobb tányért használunk, dekorálás után tehetünk bele szalon cukrot vagy süteményt is tálalhatunk rajta. Ajándékba is adhatjuk de szerintem annyira elégedett lesz mindenki az eredménnyel, ha kipróbálják, hogy biztosan megtartják maguknak. :)
Kellemes karácsonyi készülődést! :)
Mivel ez az első így elkészített kis tányérom, szeretném magamnak megtartani, ezt most nem ajánlom fel.

2010. október 5., kedd

Hosszú i - már megvan íííííí :)

Nem találom a billentyűzeten a hosszú i-t. Itt a bejegyzéseknél még kijavítja nekem a gép, de a címnél? Hol találom? Sehol sem találom! :((

2010. október 4., hétfő

Egy újabb dij

Díjat kaptam Timikétől. Nagyon meglepet vele, tényleg nem is számítottam rá. Köszönöm szépen. :)

És lássuk azokat akiknek tovább szeretném adni. Miért? Csak azért mert szeretem őket olvasni és valamiért érdekesnek találom a blogjukat. ( és ahogy nézegetem őket, ezt a díjat még nem kapták meg, ha mégis, nem kötelező átvenni :) )

2010. október 3., vasárnap

Az első biscornum ( tűpárna)

Elkészültem vele. Nagyon imádtam varrni, persze ez az első lendület izgalmából is fakadt, de szerintem kitart még egy pár darab erejéig. :)






2010. október 2., szombat

Kreativ bloger dijat kaptam :)

Díjat kaptam! Szinte el sem hiszem, kreatív blogger díj, amit Kerától kaptam és nagyon köszönöm!

A vándordíj szabályai a következők:

  1. Meg kell köszönni.
  2. A logót ki kell tenni a blogomba.
  3. Be kell linkelnem, akitől kaptam.
  4. Tovább kell adnom 7 embernek.
  5. Be kell linkelnem őket.
  6. Megjegyzést kell hagyni náluk.
  7. El kell árulnom magamról 7 dolgot.

Akiknek szeretném tovább adni:

És jöjjön az a 7 dolog, amit el kell árulnom magamról:

  1. Szeretem a nyugalmat, a csendet, a jó levegőt, a természetet.
  2. Szeretek mindent ami kreatív és ötletes.
  3. Nagy vágyam, hogy egyszer Párizsban töltsem a szilvesztert.
  4. Néha nagyon is hiszékeny és naiv vagyok.
  5. Nem tudom úgy be osztani az időmet, hogy mindent meg tudjak csinálni amit, például aznapra beterveztem magamnak.
  6. "Vénségemre" jöttem rá én is, hogy tanulni, tanulni és tanulni, igenis kell.
  7. Félek attól, hogy mi vár ebben a világban a gyermekeimre.

Édes finomság

Kaptam Ilditől, egy jó kis süti receptet. Könnyű elkészíteni, nagyon finom és még a sütőt sem kell bekapcsolni hozzá! Már mind elfogyott, még a férjemnek is ízlett pedig ő igazán nem édes szájú.

2010. október 1., péntek

Mindig kell valami új

Nem tudom mi lett velem de valami megfertőzött, pedig csak nézegettem itt ott ezeket a szebbnél szebb kereszt szemes hímzéseket és észre sem vettem menyire megfertőződtem. A minap mikor bent voltam a városban, fogtam magam és vettem etamint, fonalat meg olyan rögzítőt amibe bele kell fogni az anyagot, még azt sem tudom mi annak a kütyünek a hivatalos neve. Amint haza értem, már fogtam is neki, először fogalmam sem volt, hogy mit varjak, csak egyenes vonalban mentem, mondom lássam hogy adja ki magát a fonal, szinátmenetest vettem. Aztán lassan adta magát a forma, kocka lett, kis diszités a sarkokon, jött a másik szín és akkor már tudtam, biscornut fogok varrni magamnak. Annyira fellelkesedtem az ötlettől, hogy rögtön le is töltöttem egy jó pár mintát az internetről. És most egy ideig, míg tart a fonalam meg a lelkesedésem ezt fogom csinálni. :)

Ez olyan jó, olyan jó érzés hímezni, engem megnyugtat, kikapcsolódás varrni. Nekem nagyon tetszik, kivált, hogy ő az első nekem ... :)