Mától románul is – De azi şi în limba română

Dragă Roxana, îţi mulţumesc că datorită ţie, voi reîncepe să-mi scriu blogul, şi în limba română. Aşa am început, scriindu-l în ambele limbi, dar cum pe parcurs nu am primit comentarii în limba română, (sau dacă am primit câteva, persoanele respective se pare căci cunosc şi limba maghiară, deoarece au înţeles despre ce am scris), am considerat că nu mai are rost să scriu în două limbi. Dar acum, se pare, că tot mai mulţi cititori români îmi vizitează blogul şi din respect pentru ei şi în special pentru tine Roxana, voi scrie şi în limba română.

Mivel egyre több román anyanyelvű olvasóm néz be hozzám és különösen Roxána az, aki kérte is, hogy szeretné érteni miről írok, mert tetszenek neki a dolgaim, úgy döntöttem újra két nyelven fogom írni a blogomat.

A világ legjobb anyukája

Ezt a pár sort Lara egyik bejegyzésében olvastam.

"4 évesen: Anya mindent tud.

8 évesen: Anya sok mindent tud.

12 évesen: Anya nemis igazán tud mindent.

14 évesen: Anya nem is tud semmit.

16 évesen: Anya nem is létezik.

18 évesen: Anya ódivatú.

22 évesen: Anya ért ehhez!

35 évesen: Mielőtt döntenénk, kérdezzük meg anyát.

55 évesen. .........Bárcsak......itt lenne anya…

75 évesen: Remélem, voltam olyan jó ember, mint ANYA.
Tedd ki ezt, ha tiéd a világ legjobb anyukája!♥"

És igen, az én anyukám a világ legjobb anyukája! 30-on túl, én is anya lévén, hálás vagyok, hogy anyukám itt van mellettem. Néha felhívom semmiségek ürügyén, csak hogy beszélgessünk, és olyan jó, hogy akár semmiségek ürügyén is felhívhatom! Köszönöm a Jó Atyának, hogy itt van velünk, hogy néha én is még gyereknek érezhetem magam, mellette! És kérem Őt, hogy engedje meg, hogy még nagyon sokáig itt lehessen velünk az én drága anyukám!
Mamikám, nagyon szeretlek!

Csak most veszem észre, hogy nincs is olyan képem, ahol együtt lennék anyukámmal! Talán azért mert mindig én fényképezek. Viszont a képeket mielőbb pótolnom kell. :)

:)

Lassan itt az ideje, hogy hírt adjak magamról. Jobban vagyunk már úgy ahogy. Ahol két kisgyerek van, mindig beüt valami nyavalya, kisebb, nagyobb betegségek, alig múlik el az egyik jön a másik. :) Na, mindegy, ezek apróságok, amiken túl kell esni.
Anyukám, járja a dokikat, aztán, majd meglássuk…
Hajlamos vagyok magamba zárkózni, kisebb depresszióba esni, ha a komfort zónámat baj éri. Lehet nem túl találó a megfogalmazás, de most ez jutott eszembe.
Annyira tud fájni, lelkileg és testileg is, ha látok, hallok, vagy tudomásom van arról, hogy valaki, beteg, szenved, vagy bántják, és ez az érzés százszorosan fokozódik, ha a szeretteimről van szó. Valószínűleg sokan így vagyunk, csak az a különbség ki hogyan tudja mindezeket, feldolgozni. Én nagyon rosszul reagálok az ilyesmire, tehetetlennek érzem magam és bezárkózom, és talán még önmagamat is sajnáltatom. Pedig ezzel nem sokat segítek, senkinek, sőt!

Hálásan köszönöm, mindazoknak, akik vették a fáradságot és benéztek hozzám, és még megjegyzést is hagytak, nagyon sokat javítottak a lelkiállapotomon. Mindenkinek nagyon szépen köszönöm!

Na, jó, elég a lelkizésből! :)
Jöjjenek a díjak amiket, kissé hosszura nyúlt hallgatásom alatt kaptam!